Cikkek
 

II. (XVIII.) ÉVFOLYAM 27. SZÁM - 2007. július 26.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Kinga nénit már meg sem akarják gyilkolni?
Az én nemzedékem szinte kívülről tudja Bacsó Péter "A Tanú" című filmjének mondatait. Annyira elzárták, annyira tiltották, hogy végül megtanultuk kívülről. Persze nemcsak azért, mert a tiltott gyümölcs a legédesebb. Bacsó mondatai zseniálisak.
[tovább a teljes cikkre]

 
Belpolitika

Polgármester-jelöltünket becsületes, tiszta emberként ismerik
Több mint 300 kopogtató cédula gyűlt össze, László Sándor most már a Munkáspárt jelöltje Bátonyterenyén az időközi polgármester-választáson. Jövő heti számunkban részletesen bemutatjuk őt is, programját is.
[tovább a teljes cikkre]

 

Interjú Thürmer Gyulával
Bátonyterenye városa is komolyan készül erre a fontos eseményre, a település polgármesterének augusztus 12-eimegválasztására.
[tovább a teljes cikkre]

 

Elnök úr, mit szól hozzá....
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke részt vett a bátonyterenyei kampánynyitó rendezvényen. 35 fok meleg, bátonyterenyei buszmegálló. Panaszkodnak az emberek, ki a melegre, ki Gyurcsányra, ki mind a kettőre.
[tovább a teljes cikkre]

 
Külföld

A kínai KP 2. kongresszusa
A polgári forradalom programja
A Kínai Kommunista Párt 1921-es 1. kongresszusa azzal vonult be a munkásmozgalom történetébe, hogy létrehozta a későbbi 70 millióssá növő Kínai Kommunista Pártot.
[tovább a teljes cikkre]

 

Győztünk a koreai háborúban
54 esztendeje annak, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság győzelmet aratott a koreai háborúban.
[tovább a teljes cikkre]

 
Kádár János

Nevessünk együtt Kádárral
Itt Taskent! Ittas kend?
Magángyűjteményből közlünk most egy felvételt. Kövesi Gyula, pártunk megbecsült tagja az 1960-as években kísérte Kádár Jánost a Budapesti Nemzetközi Vásáron, és maga is készítette a ma már kissé megszürkült, de mindenképpen történelmi képet.
[tovább a teljes cikkre]

 
Vélemény

A polgári voluntarizmusról
Gerő András liberális történész "Kreatív követelés" címen cikket tett közzé a pszabadságban (június 30.), melyben azt állítja, hogy a társadalmi forma megválasztása pusztán emberi akarat kérdése. A szerző szerint olyan rendszert hozhatunk létre, ami XXI. századi ízlésünknek a legjobban megfelel.
[tovább a teljes cikkre]

 

Különös reinkarnáció
A rendszerváltozást követően nemcsak tartalmi politikai, gazdasági stb. területen történtek egyáltalán nem kívánt változások és átalakulások, hanem sok egyéb téren is látványos "fejlődés" következett be.
[tovább a teljes cikkre]

 

Zarándokút
A feleségem mondta: elmegy kétnapos busz kirándulásra Kassára. Kérdezte, vele megyek-e? Ha befizetsz, és ha nem egyházi szervezés, akkor megyek, mondtam. Nem egyházi, válaszolta.
[tovább a teljes cikkre]

 

A piros vonat a dolgozó ember szájzára
Mikor először megláttam és felülhettem rá, nagyon örültem és büszke is voltam, hogy fejlődik az ország, tartunk valamerre. Aztán, minél többet utaztam vele, annál jobban elkeseredtem.
[tovább a teljes cikkre]

 

"Aki akar, az tud dolgozni" - még Palócföldön is?
Egyik nap a buszon politikai beszélgetésbe keveredtem egy mellettem ülő kalapos, csillogó ékszeres, és agyonrúzsozott idős hölggyel. Felháborította, hogy én kommunista vagyok, egy órába telt még megértette, hogy nem támogatom az MSZP-t.
[tovább a teljes cikkre]

 

Az embertelen bürokrácia iskolapéldája
Soha életemben nem írtam újságba. Mivel a szőke csajok ifjú legényember koromban sem igen válaszoltak nekem, úgy gondolom, most, rozzant vénember koromban sem számíthatnék másra, ezért a pillanatnyilag uralkodó ügyeletes Szőke Csajt kihagyom. De az engem, s velem együtt sokan másokat ért, érő bürokratikus atrocitások, dühkitörésre kényszerítenek.
[tovább a teljes cikkre]

 
Elmélet

Elméleti sarok: Vigyázat, veszélyes
Létezhetünk-e politika nélkül? Gyakran hallani, hogy nekem már elegem van a politikából, nem kérek belőle, engem nem érdekel a politika, én politikamentesen akarok élni, és így tovább. Amennyiben politikán a parlamenti pártok bohóckodását, a kéz kezet most
[tovább a teljes cikkre]

 
Hírek

Újra lesz munkáspárti ünnepség augusztus 20-án!
A Munkáspárt országos ünnepsége, Kisújszállás
[tovább a teljes cikkre]

 

Olvasóink, előfizetők, futárok FIGYELEM!
A Szabadság augusztusi megjelenése
A nyári szabadságok miatt lapunk augusztusi megjelenése az előfizetésekhez képest némileg változik. Következő heti lapszámunk augusztus 2-án, csütörtökön 16 oldalas terjedelemben jelenik meg.
[tovább a teljes cikkre]