III. (XIX.) ÉVFOLYAM 25. SZÁM - 2008. június 20.
MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL. | Balszemmel |
OBJEKTÍV
FELELŐSÉG
Az ipari forradalom hajnalán a tulajdonos addig
dolgoztatta a munkást, amíg jól esett neki, mármint a tulajnak. Idővel rájöttek,
hogy ez így nem jó. Na, nem az emberi jogi ráolvasások hozták meg hatásukat,
nem! A tőkés nem hülye, rájött, hogy a melós előbb-utóbb beledöglik napi 16-18
óra munkába. Meg aztán idővel a munkásnak is volt egy-két keresetlen szava az
ügyhöz. Ekkor született a munkásság nagyszerű követelése a háromszor nyolcról:
nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás!
[tovább a teljes cikkre] | |
| Interjú |
– Nagyon régen volt, amikor ipari tanulóként az
akkori üzemi DISZ-titkár megkeresett, és megkérdezte: mit szólnék hozzá, ha
beütemeznének a pártban tagjelöltnek? Meglepődtem, hiszen alig töltöttem még be
a tizenhetedik életévemet. Másnap én kerestem fel a titkárt és közöltem vele,
hogy igen, elfogadom a felkérést. Természetes volt, hogy ezt szüleimmel
megbeszéltük:
[tovább a teljes cikkre]
| |
| Munkáspárt |
Tanulságos volt a Kőbányán szervezett pártelnöki
látogatás. A Munkáspárt helyi KB-képviselőit, Kerezsi Lászlót és Fléger Tamást
nem kellett bemutatni Kőbánya polgármesterének, régóta ismerik egymást. Ismerik
a kerületben Kajli Bélát is, a budapesti pártszervezet első emberét, aki
ugyancsak idevalósi. Verbai Lajos MSZP-s polgármester szívélyesen fogadta a
Munkáspárt elnökét. [tovább a teljes cikkre]
Thürmer Gyula ferencvárosi látogatását lázas
készülődés előzte meg, hiszen csak két héttel korábban derült ki, hogy a helyi
polgármester, Gegesy Ferenc hajlandó fogadni a párt képviselőit. A párt elnöke,
Kajli Béla budapesti elnök, Fogarasi Zsuzsanna KB-képviselő és Paulik Péter
régióelnök ettől függetlenül azzal kellett, hogy szembesüljenek, hogy a
szabaddemokrata polgármester nem örült, hogy munkáspártiakkal is tárgyalnia
kell. [tovább a teljes cikkre]
| |
| Mozgalom |
Thürmer Gyula a hagyományossá vált Munkás Kupa
kapcsán június 14-én tett látogatást a térségben. A Munkás Kupát a torna
szakavatott rendezője, Csajbók Ferenc vezényelte le. A párt elnöke a nap
délelőttjét a sporteseménynek helyet adó Túrkevén töltötte. Programja a foci
kupa ünnepélyes megnyitásával kezdődött. Beszédében kiemelte, hogy a
sportesemény szponzorainak összefogása jó példája lehet a város boldogulásáért
fáradozó helyi közéleti személyiségek, kis- és középvállalkozók
együttműködésének. [tovább a teljes cikkre]
| |
| Vélemény |
Minap egy fővárosi piacon jártam, s megdöbbentem. A
legtöbb stand pangott, vagy legalábbis mérsékelt volt a forgalmuk, egy helyen
viszont tízesével álltak sorba. Kíváncsi lettem: mit adnak itt? Ingyen csülköt?
Akciós téliszalámit?
[tovább a teljes cikkre]
| |
| Afganisztán |
Ha egy katona, egy ember szolgálata teljesítése
közben hal meg, az tragédia. Nem lehet nem együtt érezni az Afganisztánban
harminc évesen életét vesztő magyar tűzszerész hozzátartozóival. Békében
veszítették el katona fiukat. Békében, mert Magyarország nem visel hadat
Afganisztánnal, nem védjük az ősi magyar bérceket a talibok vagy pastuk ellen,
mi több, még magyar érdek sincs a szerencsétlen sorsú ázsiai országban. [tovább a teljes cikkre]
|
|
| Európai
Unió |
Kezdjük a lényeggel. Miről szól az Európai Unió
vezetőinek tavaly Lisszabonban megkötött alkuja? Tömören: minél kevesebb jog az
egyes államoknak, minél több Brüsszelnek. Lenne például elnök, tényleges
kormány, felednék a nemzeti gazdaságot és vétójogot, azaz, hogy ha formálisan
is, de a legkisebb ország is hasonló „jogokat” élvezzen, mint a legnagyobb. [tovább a teljes cikkre]
|
|
| Évforduló |
A párt megalakítása csak az első lépés volt. Magát
a pártot meg kellett szervezni. A háború súlyos válságot idézett elő, az emberek
elvesztették tartalékaikat. A győztesek mindenben megalázták Magyarországot.
Ebben a helyzetben a magyar társadalom percről-percre radikalizálódott. A
helyzet kedvező volt a kommunistáknak, a párt megszervezése mégsem volt egyszerű
feladat.
[tovább a teljes cikkre]
|
|
| Mozgalom |
A felszabadulás után Magyarországon is megkezdődik
a két munkáspárt egyesülésének előkészítése. Korábbi helyzetüknél és ideológiai
eltérésüknél fogva jelentős különbség van a két párt között. A szociáldemokrata
vezetés bal szárnya (Szakasits, Marosán, Ries) elfogadja az egyesülést, míg a
jobb szárny (Kéthly, Szélig, Peyer) továbbra is kitart a kommunistaellenes vonal
mellett. [tovább a teljes cikkre]
|
|
| Hírek |
JÚLIUS
A
Magyar
Kommunista
Munkáspárt
július
5-én,
szombaton
rendezi
hagyományos
megemlékezését
a
XX.
század
legkiemelkedőbb
magyar
államférfiának
halála
évfordulóján
a
budapesti
Fiumei
úti
temetőben.
[tovább a teljes cikkre]
| |
|