Cikkek
 

III. (XIX.) ÉVFOLYAM 30. SZÁM - 2008. július 24.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

A KAPU HELYE A METRÓBAN VAN

Mutasd meg a WC-t, megmondom, ki vagy! Nyugat-Európa tele van olyan benzinkutakkal, ahol étterem és egyéb szolgáltatás is van. Nem olcsó, legalább is nekünk nem az, de – ahogyan mondani szokás – végül is a pénzedért minőséget adnak. Az osztrákoknál ezt úgy hívják, hogy Raststation, amit a családom nevettetésére élelmezési állomásnak fordítok. Ezeken a helyeken körfolyosó van kialakítva, azaz ha belépsz, csak a pénztárnál tudsz kijönni.

[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

„Cselekednem kellett” – emlékszik vissza Arató István, hogy miért kapcsolódott be a rendszerváltás utáni zűrzavarban a Munkáspárt harcába. Az egykori munkásőrtiszt jól szervezett és elhivatott fővárosi munkát ígér.

Arató István

1947. november 27-én született Herceghalmon, mely akkor még Bia része volt. Az ellenforradalmat nyolcadikos tanulóként élte át. Vasútgépészeti technikumot végzett Budapesten, majd a MÁV-nál kapott állást. 1961-1978 között különböző beosztásokat töltött be: volt motorszerelő, főenergetikus, csoportvezető. Időközben elvégezte a Bánki Donát Műszaki Főiskolát, a Zrínyi Akadémiát és felsőfokú politikai végzettséget is szerzett. 1978-tól a Munkásőrség hivatásos tisztje, VIII. kerületi parancsnok volt.
 [tovább a teljes cikkre]

 
 
Munkáspárt

Miskolc kommunistái hagyományt teremtettek. A tavalyi kiváló kezdeménye­zés folytatásaként idén is megrendezték a város központjában található tanácsköztársasági emlékműnél Kádár-megemlékezésüket.
[
tovább a teljes cikkre]

Csepelen a Munkáspárt nem ment nyári szabadságra, a XXI. kerületi kommunisták úgy döntöttek, hogy július-augusztusban is az utcán, az emberek között a helyük. Az apropót a zöldek népszavazási kezdeményezése jelenti, amelyet támogatásáról biztosított a Munkáspárt Központi Bizottsága is.

 

 

Külpolitika

MARXIZMUS VAGY REVIZIONIZMUS
Antonio Gramsci, Palmiro Togliatti, Luigi Longo egykori nagy múltú pártja, az Olasz Kommunista Párt (OKP) is mostanság ünnepelné 87. születésnapját, ha létezne. A kelet-európai rendszerváltások azonban mély válságot idéztek elő az olasz mozgalomban. Az olasz kommunisták 1990-ben úgy döntöttek, hogy elveikben új úton kell járni. Az OKP 1991-ben megszűnt létezni.
[tovább a teljes cikkre]

 

 

Belpolitika

Manapság nemcsak a XI. kerületben, hanem országosan is egyre több szó esik Újbuda gyöngyszeméről, a Feneketlen-tóról és az azt körülvevő parkról. Újságok, rádió és TV-műsorok, hivatalos nyilatkozatok sokasága tette közhírré, hogy a csodálatos horgásztó vízszintje „valamilyen oknál fogva” láthatóan csökkent, vize sós lett, és halállománya kipusztult.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

 

Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenusnak valószínűleg nem kellett volna meghalnia, ha Magyarország miniszterelnökét nem Gyurcsány Ferencnek hívják, ha a Magyar Szocialista Párt nem köt üzletet a Szabad Demokraták Szövetségével. A 36 éves sportolót megmenthette volna a Budaörsről felszálló mentőhelikopter, ha nem takarékossági szempontok alapján döntenének az indulásáról.

 [tovább a teljes cikkre]

 
„Elsősorban a kiszolgáltatott embert nézzük, nem azt, hogy a kezelés megtérül vagy sem” – mondja a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója. Bene Krisztiánék feladata egyre nehezebb, a gyurcsányi reform ellehetetleníti őket a gyógyításban.

 

 

Évforduló

A szociáldemokraták hónapok óta készültek a kommunistákkal való leszámolásra, csak az ürügyet keresték. Az ürügy a Népszava székháza elleni támadás volt, amit igyekeztek a kommunistákra kenni. Olyan látszatot kívántak teremteni, mintha maga a munkásosztály vetné ki soraiból a kommunistákat. Február 21-re nagy tüntetést szerveztek az Országház elé. Borsányi György történész így ír erről: „A rendezés, ha nem is vallott kifinomult ízlésre, hatásos volt.

 


[
tovább a teljes cikkre

 
 
Vélemény

Magyarországon sok dolog nincsen, de amiből főként hiány van, az a pénz – állítják legalábbis vezető politikusaink. Elhiszem, mert érzem a saját bőrömön, látom a mások bőrén is. A bajom csak az, hogy a kezüket széttáró vezetőinkén nem látom. Tartok tőle, egy a dolog magyarázata: nincs pénz – az embereknek. Nekik, meg az őket kiszolgáló haverjaiknak meg jut bőven, tízmilliárdok is.


[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Hírek

A cseh kommunisták szívesen látják a Munkáspárt KB-tagjaiból és megyei-kerületi elnökeibõl álló pártmunkás-küldöttséget a konkrét cseh tapasztalatok tanulmányozására. Egyebek között errõl állapodott meg múlt heti prágai villámlátogatásán Thürmer Gyula cseh kollégájával, Vojtech Filippel, akit a közelmúltban választottak újra elnöki tisztségében.

 


[
tovább a teljes cikkre