Cikkek
 

III. (XIX.) ÉVFOLYAM 35. SZÁM - 2008. szeptember 04.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

A múlt heti kemény politizálás után engedtessék meg egy kicsit könnyebb téma. Kezdő külügyes koromban mesélték a történetet az egyszeri magyar nagykövetről, aki a 60-as években valamelyik dél-amerikai országban képviselte kis hazánkat. Akkoriban Dél-Amerikát valamilyen kitörési pontnak gondolták, és igyekeztek minél több helyre nagykövetet küldeni. A nagykövet éppen megbízó levelét adta át az ország államfőjének.
[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

Nehéz helyzetben van a nép, régóta nem volt akkora szükség összefogásra és harcra, mint most. Ahhoz, hogy feladatunkat, a dolgozók szemének felnyitását el tudjuk végezni, előbb le kell gyűrni a velünk, kommunistákkal szembeni előítéleteket. Ezt csakis tettekkel és rengeteg pártmunkával lehet – mondja Kovács Balázs, az egri Front-szervezet alapító tagja, a KISZ országos vezetőségének tagja.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 
Felhívás


[
tovább a teljes cikkre]

 

 

 

Munkáspárt

A pétervásárai kistérség a Mátra, de talán Magyarország egyik legszebb része. Palócországban minden megvan, amit a magyar táj adhat. A természet szépségei párosulnak a térség kulturális örökségével, a gazdag népi hagyományokkal.

 

 

 

[tovább a teljes cikkre]

 

2009. júniusában sor kerül az Európai Parlament képviselőinek megválasztására. Világosan meg kell mondanunk, mit hozott nekünk, munkásoknak, dolgozó embereknek az EU-tagság és az Európai Parlamentben eltöltött első évek. 

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Külföld

A görög testvérszervezetünk intenzív programot szervezett a vendégeknek. Minden napra jutott egy-egy olyan látogatás, amelyen a párt kilenc évtizedes küzdelmeinek, s mai harcának fontos állomásait mutatták be. A népes delegáció meglátogatta a hős – ma is kommunista vezetésű – Nikea városát, ahol nemzeti emlékhely örökíti meg az antifasiszta ellenállás száz és száz helyi áldozatának emlékét.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Történelem

Az erőmű ügyének politikai, szocializmus-ellenes felhasználásáért nem az akkori MSZMP vezetése felelős. Ez teljes egészében a rendszerváltó erők műve. Az MSZMP vezetését azért terheli felelősség, ahogyan az ügyet kezelte. Mint eddigi történeteinkben láttuk, az MSZMP vezetése a rendszerváltással összefüggő egyetlen nagy kérdésre sem mondott igent mindaddig, amíg Kádár János hatalmon volt.

[tovább a teljes cikkre

 

 

Aktuális

ELÉG VOLT! 

OKTÓBER
A negyedik oldalon közzétett  
MINDENKIHEZ!
című felhívást
soksorosítsd és terjeszd!

[tovább a teljes cikkre