III. (XIX.) ÉVFOLYAM 46. SZÁM - 2008. november
20.
MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL. | Balszemmel |
Nem
hiszed,
mi
mindent
lehet
tapasztalni
kis
országunkban!
Az
egyik
városban
rácsodálkoztam
az
iskolai
szupertáblára.
Nem
olyan
nyikorgós
fekete
tábla
fehér
krétával,
mint
a
szocializmus
nehéz
éveiben
volt.
Egy
frászt!
Ez
már
a
21.
század,
a
tábla
is
egyesíti
az
iskolai
tábla
és
a
számítógép
előnyeit.
[tovább a teljes cikkre] | |
| Interjú |
–
Kaposváron
1947-ben
egy
barátom
édesapja
gyakran
elhívott
bennünket
kommunista
röpcédulákat
ragasztani.
Aztán
lassan
bevont
a
mozgalomba.
Megfogott
a
marxizmus
igazsága.
Építőtáborban
dolgoztam
görög,
volt
partizán
fiatalokkal
Dunaújvárosban.
[tovább a teljes cikkre]
| |
| Munkáspárt |
Az
ötlet
bevált.
A
közel
14
ezer
lakosú
Sárbogárdon
Juhász
János
polgármester
fogadta
a
pártelnököt.
Nem
titkolta,
hogy
egykor
az
MSZP
színeiben
volt
a
város
első
embere,
de
csalódott
az
MSZP
politikájában.
Ma
független
polgármester,
akit
a
polgári
oldal
támogat.
A
városban
9-10
százalékos
a
munkanélküliség,
de
az
emberek
többsége
a
környező
nagyvárosokba
jár
dolgozni.
[tovább a teljes cikkre]
Búza
Róbert
életében
fontos
volt
a
múlt
csütörtök.
Amióta
vállalkozott
arra,
hogy
fiatalemberként
a
Pest
megyei
Nagykáta
térségében
képviseli
a
Munkáspártot,
és
KB-képviselőként
mindent
megtesz
a
párt
szervezéséért,
először
látogatott
el
ide
a
Munkáspárt
elnöke.
[tovább a teljes cikkre]
Döbbenet,
az
állampolgárok
jó
része
azt
sem
tudja,
mi
az
az
ajánlószelvény!
Meg
sem
kérdezik,
kinek
lesz.
Ha
elmagyarázzuk
(kis
fehér
boríték
névre
szólóan),
megkeresik,
beírják,
amit
mondunk,
odaadják.
Vagy
csak
aláírják,
a
többit
töltsük
ki
mi.
Tény,
nem
tértünk
ki
a
részletekre.
De
az
tisztességes,
hogy
a
nagy
pártok
diákmunkások
hadát
fizetik,
és
őket
küldik
ki
gyűjteni?
Mi
nem
hazudtunk.
Ha
kérdezték,
megmondtuk,
kik
vagyunk,
kinek
gyűjtünk.
[tovább a teljes cikkre]
| |
|
Vélemény |
Magyarul
kifejezve:
a
forradalmi
marxista
irányzat
fantázia
szüleménye,
nincsen
valóság-alapja.
Mi
kommunisták
tehát
nem
léteztünk,
harcunk
a
horthysta-fasisztoid
diktatúra
ellen
fikció
volt
csupán.
Ilyen
messzire
még
Horthyék
sem
mentek
el.
Ők
nagyon
is
tudták,
hogy
a
kommunisták
nem
fantomok,
hanem
hús-vér
forradalmárok,
akik
áldozatos
harcot
vívtak
a
fasizmus-kapitalizmus
ellen.
[tovább a teljes cikkre]
|
|
| Politika |
Gyurcsány
Ferenc
és
Robert
Fico
a
múlt
hétvégén
Révkomáromban
igyekezett
rendezni
a
magyar-szlovák
viszonyt.
A
problémák
világosak:
a
dunaszerdahelyi
futballbotrány,
a
szlovákosított
magyar
helységnevű
tankönyvek,
zászlóégetés
Budapesten,
a
Nemzeti
Őrsereg
felvidéki
demonstrációja.
[tovább a teljes cikkre]
|
|
| Történelem |
Grósz
nem
nagy
szónok.
De
mindenki
emlékszik
nagy
megszólalásaira,
amikor
mindenkinél
jobban
megértette
az
emberek
érzéseit.
1985
áprilisában,
a
Vígszínházban
Grósz
szavait
olyan
fergeteges
taps
fogadja,
amilyet
a
Kádár-rendszer
utolsó
éveiben
már
az
Öreg
sem
kapott.
„Vannak
azonban,
akik
mostanában
mind
gyakrabban
és
mind
számonkérőbb
hangsúllyal
kutatják,
kik
is
csinálták
az
ötvenes
éveket.
Ne
keressék
őket!
Itt
vagyunk!”
[tovább a teljes cikkre]
| |
| Aktuális |
A
Kommunisták
Magyarországi
Pártja
megalakulásának
90.
évfordulójára
a
Munkáspárt
ismét
kiadta
a
párt
első
lapjának,
a
Vörös
Újságnak
az
első
számát.
Az
ezer
számozott
példányból
még
néhány
megvásárolható
500
forintos
áron
a
Munkáspárt
Baross
utcai
központjában.
[tovább a teljes cikkre]
|
|
|