Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 28. SZÁM - 2009. JÚLIUS 23.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Hogy mire nem jó az Internet! Elolvashatod például az Állami Számvevőszék jelentését a Demokrácia Központ Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzéséről. Ha nem tudnád, ezt a kis szervezetet és vele együtt egy hasonló nevű intézetet 2005-ben a magyar kormány hozta létre. Az alapítvány deklarált célja a „demokratikus berendezkedés földrajzi korlátoktól mentes elterjedéséhez való hozzájárulás.” Lefordítom magyarra.
[tovább a teljes cikkre]

 

Interjú

– Édesapám kommunista volt. Kiskunhalason éltünk, ahol erős volt a kommunistaellenes hangulat. A szociáldemokraták befogadták a kommunista csoportot. Fél-illegalitásban harcoltak, hogy legalább nekünk jobb legyen. A szülői házból hoztam a meggyőződésemet, ami életformává vált. A férjemmel együtt évtizedek óta úgy élünk, hogy mindennapjaink része a politikai munka.

  [tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

A Munkáspárt az idén lesz húsz esztendős. A pártot olyan helyzetben hoztuk létre, amikor itt, Kelet-Európában a kapitalizmus hívei megdöntötték a szocialista rendszereket, győzelemre vitték a tőkés ellenforradalmat. Mi akkor arra vállalkoztunk, hogy úszunk az árral szemben.

[tovább a teljes cikkre] 

Az elmúlt években a párt anyagi helyzete folyamatosan romlott. 2002-ben felére csökkent az állami támogatás, 2006-ban pedig megszűnt, mivel a párt egy százaléknál kevesebbet ért el a választásokon. 2006-ban úgy döntöttünk, hogy a párt központi feladatainak elvégzését három forrásból biztosítjuk.

[tovább a teljes cikkre]

Munkáspárti aktíva: fegyelmezettebb munkát!

[tovább a teljes cikkre]

Viseljük a vörös inget!

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Pártélet

Nyithatsz cukrászdát Bécsben! – húzták el a mérgező madzagot a magyar vállalkozó orra előtt. EU-kézzel védhetjük a hungarikumokat, győz a jobb minőség, a finomabb ízvilág! Vége a parasztvilágnak! Vége... Érkezik a sok ízetlen külföldi portéka és a sok romlott, mérgező, gyanús... a szemét.

 

  [tovább a teljes cikkre]

 
 

Vélemény

Az új pártelnök első sajtótájékoztatóján azt mondta, négy dologért is bocsánatot kér a magyar társadalomtól: a korrupciós ügyekért; hogy nem foglalkoztak a magyarság sorskérdéseivel és a határon túli magyarokkal; hogy magára hagyták a vidékieket és beskatulyázták magukat a belvárosi értelmiségi párt szerepébe, illetve a párt egyes vezetőinek arroganciájáért és agressziójáért. (MTI)

 

 [tovább a teljes cikkre]

 

Victor Jara, kommunista zeneszerző, számos forradalmi dalt írt Che Guevararól, Fidel Castroról és a forradalomról. Nem feledkezett meg Camilo Torres Restrepo atyáról sem, aki szociológus, katolikus pap és egyetemi tanár volt, míg fegyvert nem fogott a szabadságért és szocializmusért. Méltatlanul hallgatnak róla, de Latin-Amerikában ma is él, akárcsak Che.

 

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Történelem

A Szovjetunió példájával lelkesített a világ népeit. Milliók számára biztosított olyan előnyöket, amelyekhez hasonlót az USA soha. Teljesen ingyenes volt az oktatás, az egészségügy. Minden családnak volt saját könyvtára, a szovjet emberek átlagban négy folyóiratra és újságra fizettek elő. Az 1980-as években, a Szovjetunióban a legnagyobb keresettel a tudósok rendelkeztek, mintegy havi 1200-1500 rubellel.

[tovább a teljes cikkre 

 

 

Aktuális

CSATLAKOZZ!

Ha szívesen részt vennél a gyárak előtt demonstráló, agitáló, szórólapot osztó akciócsoport munkájában, jelentkezz! Várunk, ha egyszer, várunk, ha többször is eljönnél! Lehetsz fiatal vagy idős, párttag vagy szimpatizáns, közöttünk a helyed!
 Ha gyűlölöd, ha felháborít, ha tenni akarsz az ellen, hogy embereket önhibájukon kívül megfosszanak otthonától, jelentkezz! Várnak az Otthonvédők, s az Otthonvédőkkel együttműködő munkáspárti aktivisták!
  Időpontokról, helyszínekről kérj bővebb tájékoztatót a pártközpont telefonszámán, e-mail címén vagy Fogarasi Zsuzsanna budapesti alelnöktől a 06-20-463-0757 telefonszámon.

[tovább a teljes cikkre]