Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 40. SZÁM - 2009. október 29.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Úgy tűnik, hogy mindenki nagyon elégedett az idei október 23-ával. A Bajnai-kormány megkapta azt, amire vágyott. Nem dobálták őket meg, nem köpködték le őket. Igaz, nem is nagyon volt kinek, mivel a rendőrség légmentesen lezárt minden lehetséges területet. 23-án reggel szinte csak rendőröket lehetett látni, s persze a hivatalos ünnepségre igyekvő nagyköveti kocsikat, szépen felzászlózva. Azért mindjárt más az ilyen belvárosi utca, mint amikor levélkézbesítők vagy tűzoltók ezrei vonulnak a parlament elé! Az ilyen utca megnyugtatja kormányunkat.
[tovább a teljes cikkre]

 

Interjú

– 2001-ben Bogdán Pista bácsi, az akkori helyi elnök azért gyűjtött aláírást, hogy Kádár Jánosnak állítsanak emlékművet. Örömmel aláírtam, ekkor kérdezte meg, hogy volna-e kedvem belépni a Munkáspártba? Igent mondtam, de sajnos Pista bácsi beteg lett és meghalt, az alapszervezet pedig megszűnt. Az idén Interneten megkerestük a Csongrád megyei elnököt, Zsiga Tamást, aki azonnal felvette velünk a kapcsolatot, és szervezni kezdtük helyben a Munkáspártot. Meg is alakult az ásotthalmi alapszervezet:

  [tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

„Elítéljük, hogy a szocializmus utolsó szociális vívmányát is szétverjék! Ezért követeljük az összes magyarországi família nevében, hogy a családi támogatás összegét ne adják hozzá a dolgozó emberek adóalapjához! A válság közepette, amikor amúgy is tömegek válnak munkanélkülivé, s egyre kevesebb jövedelemből kell megélni, ne a családokat sújtsák további jövedelem-elvonásos intézkedésekkel, a kormány ne innen vegyen el még többet azért, hogy pótolja a kieső bevételeit! A családi támogatás megadóztatása helyett inkább a többszáz milliós villákra, autókra és yachtokra vessen ki luxusadót!”

[tovább a teljes cikkre] 

Immáron hagyománnyá vált a Baloldali Frontnál, hogy amíg az ország ’56 lázában ég, az ifjúkommunisták átszellemült ünnepek és demonstrációk helyett táborban töltik a hosszú hétvégét, ahol a közösségé, a kötetlen és nagy beszélgetéseké, és persze a mozgalmi munkáé a főszerep. Mert fiataljaink tudják jól, azt az időt, amit a tőke emberei ünneplésre – ünnepeltetésre szánnak, ki kell használni ellenük.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Magyarország

A kormány jövőre 33 vasúti pályaszakaszon nem kíván megrendelést adni személyszállítási közszolgáltatásra. Ezen az összesen ezer kilométer hosszú vasúti pályaszakaszon naponta 6400 utas utazik, a vonalak üzemeltetési költsége pedig évi 7 milliárd forint. Hónig Péter közlekedési miniszter szerint ezt meg lehet takarítani, s a megspórolt pénzből bőven futná a buszközlekedés fellendítésére.

  [tovább a teljes cikkre]

Néhány évtizeddel ezelőtt közlekedett a Dél-Alföld fővonalán Békéscsabáról Szegeden át Dombóvárra, majd később csak Szeged és Pécs között – sebesvonat.
 Szinte zsúfolásig telve vitte-hozta az utasokat a Dél-Alföldről a Dél-Dunántúlra és vissza. Ez a vonat az Alföld-Fiume vasútvonal részén közlekedett motorvonatként.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 

Vélemény

Na nem a köztársaságot sajnálom. Volt nekünk egy jobb, egy élhetőbb: a népé.
 Soroljuk, milyen gyertyák díszítik a mai tortát? Bezárt iskolák, éhező gyerekek, leépített kórházi ágyak, ellehetetlenített mentőszolgálat, elkótyavetyélt közüzemek, felszámolt gyárak, hajléktalanok, munkanélküliek, koldusok, elárverezett otthonok, öngyilkos családfők, megnyirbált nyugdíjak, méregdrága gyógyszerek, fagyhalottak… Soroljuk még, urak?

[tovább a teljes cikkre]

 

 

 

Gyakran mondogatják az emberek, hogy így meg úgy büntetnék a parlamenti politikusokat, a bankárokat, a minisztereket ezért a sok nyomorért, öngyilkosságért, fagyhalálért, gyermekek éhezéséért, munkanélküliségért. Talán van egy kevéske igazuk. Akik megnyitották a kapukat a szabadrablás, az ország kiárusítása és az emberek megalázása előtt, akik eladtak és akik vettek, raboltak és rabolnak, hazudtak és hazudnak – bűnhődjenek!

[tovább a teljes cikkre]

 
 

Történelem

Az én húsz évem – Kígyós Alice • Amigó György

A Szabadság a Munkáspárt 20. születésnapja alkalmából sorozatot indít „Az én húsz évem” címmel. A Munkáspárt története – közös harcunk históriája. Nagygyűlésekről, felvonulásokról és választásokról éppúgy szól, mint a mindennapi munka, a szórólapozás, a kopogtatócédula gyűjtés vagy akár csak egy piaci beszélgetés „apró” pillanatairól. Várjuk mindazon párttagjaink írásait, akik úgy gondolják, hogy a Munkáspárt közös kincsévé tennék az elmúlt húsz év számukra fontos, emlékezetes pillanatait. Ezúttal Kígyós Alice és Amigó György emlékeit idézzük fel.

[tovább a teljes cikkre]

 

 

Aktuális

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjelent
Thürmer Gyula
új könyve!

Mi volt Kádár János végrendelete?

Erre a kérdésre is választ kap, ha eljön november 10-én, délután 16 órakor a Csepeli Munkásotthon második emelet 204-es termébe, ahol Thürmer Gyu­la, a Munkáspárt elnöke dedikálja most megjelent, „Az elsikkasztott ország” című könyvét. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A könyv megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban és a Munkáspárt Baross utcai székházában.

[tovább a teljes cikkre]