Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 10. SZÁM - 2009. március 12.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Vegyük komolyan Orbán Viktor beszédét! Annak ellenére, hogy a Népszabadság, az MTV, az ATV, a Klub Rádió, meg minden egyéb szocliberál média óva int bennünket. Sőt, annak ellenére, hogy rendes baloldali emberektől is jönnek ilyesfajta aggodalmak.
[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

– Szüleim is kommunisták voltak. Az úttörőtisztségek minden fokozatát betöltöttem a csapattanács elnökségig, gimnáziumi tanulmányaim idején az iskolai KISZ-szervezet csúcstitkára voltam. Már ötödik osztályos koromban azt mondtam, hogy magyar-történelem szakos tanár leszek, mert azokat az érzéseket és gondolatokat, amik bennem vannak, ezeken a tárgyakon keresztül tudom másokkal elfogadtatni.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 
Munkáspárt

 A szabolcsi munkáspárti szervezet mindent megtesz azért, hogy a Munkáspárt jól szerepeljen a megyében is az európai parlamenti választásokon. A megyei elnök, Tóth András kiváló segítőkre talált a porcs­almai pártszervezetben, amelyet Pasku Károly, a Központi Bizottság tagja vezet.

 

  [tovább a teljes cikkre] 

 

A kongresszuson ott voltak a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség vezetői, és eljöttek a szlovák ifjúkommunisták is. Levélben üdvözölte a magyar fiatalokat a Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség.
  A Frontnak ma erős szervezetei vannak Balassagyarmaton, Debrecenben, Egerben, Gyöngyösön, Miskolcon, Sopronban és Salgótarjánban.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

 

 

Belföld

Néhány hónappal ezelőtt elkezdtem felkeresni kerületemben a még működő gyárakat, nagyobb cégeket, akik termelő munkát végeznek. Mikor megjelent a „Megérte? Ezt akartad?” anyagunk, kiválasztottam a legnagyobbat, a Lőrinci Hengerművet, s egy délután megkérdeztem a portán, hogy mikor van a műszakváltás.

 

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Az APEH Észak-Magyarországi Regionális Igazgatóságának operatív ellenőrzési egységei az utóbbi időben fokozott aktivitást mutattak „a nyugtaadási kötelezettség teljesítésének, és a szabályszerű foglalkoztatás ellenőrzésének” terén.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

 

Vélemény

A napokban kezembe vettem Anthony D. Smith, neves amerikai társadalomtudós „Nemzetek ébredése” című tanulmányát. Írásában a nacionalizmus keletkezését taglalja, általános jellemzőkkel illetve, és összefoglalva a nemzeteket csoportokba, néhány példával.

 

 

 

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

 

Történelem

1919. március 21-én eldőlt a hatalom és a tulajdon kérdése. Forradalmi úton megszűnt az uralkodó osztályok évszázados monopóliuma az élet minden területén. A haza védelmére pár nap alatt felállt a Vörös Hadsereg, a belső rend biztosítására pedig a Vörös Őrség. A nemzetiségek már 1918-ban döntöttek az elszakadásról.

 

 

 

[tovább a teljes cikkre

 

 

 

 

Az MSZMP tragédiáját alapvetően a pártvezetés politikai irányváltása idézi elő. Kádár János felmentése után a vezetésben meghatározóvá válnak azok az erők, amelyek nem a szocializmus erősítésében, hanem a kapitalizmus bevezetésében látják a kiutat. Ez a politikai vonal 1989 folyamán nagyon konkrét intézkedésekben ölt formát.

[tovább a teljes cikkre

 

 

 

Aktuális

Meghívó

[tovább a teljes cikkre