Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 31. SZÁM - 2009. AUGUSZTUS 27.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Ne is akarják nekem szidni a miniszterelnököt, nem engedem! Ez egy aranyember, nem is érdemlünk ilyet. Bajnai Gordon olyan okosakat mond mostanság, hogy az egész szocliberális társaság együtt nem tudott hét év kormányzás alatt ennyit összeizzadni.
 A magyar nagykövetek közelmúltbeli értekezletén például azt mondta Bajnai úr, hogy nagy baj lesz kicsinyke országunkban, ha a „fokozatosan megkapaszkodó alsó középosztályok” gondjai megszaporodnak, mivel „tömeges munkavesztést szenvednek el, hiteleket veszítenek el, otthonaikat veszítik el”. Magyarán, ha tönkre megy a magyar alsó- és középvállalkozói, értelmiségi, alkalmazotti réteg, akkor megnézheti magát minden magyar kormány.

[tovább a teljes cikkre]

 

Interjú

– Az építőiparban dolgoztam, mikor fiatalon kapcsolatba kerültem a KISZ-szel. Korán kineveztek kapcsolattartónak, szerettem azt a munkát. Az MSZMP-be 1973-ban vettek fel. Feladatom az agitáció és a propagandamunka volt. 1976-ban 10 hónapos pártiskolát, azután pedig egyéves marxista-leninista bentlakásos iskolát végeztem.

  [tovább a teljes cikkre]

 

 

Munkáspárt

Első királyunk történelmi tette az új Magyarország megteremtése. Egyike történelmünk nagy fordulópontjainak, amikor egy ország vezetőit nem szavaik, nem ígéreteik, hanem tetteik minősítik. Képesek-e szakítani a múlt értékeivel, de egyidejűleg új értékeket is teremteni? István királyunk azon kevesek közé tartozott, aki képes volt erre.
 István nemet mondott a magyarság addigi hitére, de adott helyébe másikat.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Magyarország

Négyszázan. Ennyien gondolták ezt egy kétmilliós városban, hogy ki kell állniuk a fasizmus ellen. Ez a sajtóhír.
  Egyébként jó, ha kétszázan voltak.
  Voltunk.
  Mert a Munkáspárt kiment. Ne szépítsünk, mi is alig. Miért?
  Miért?

  [tovább a teljes cikkre]

Sólyom László augusztus 21-én Szlovákiába tartott, Szent István szobrot avatandó. Nem lenne ezzel baj, a határon túli kisebbség mindenütt és mindenkor megérdemli, hogy a legmagasabb szinten is foglalkozzunk eseményeikkel. De gondolkodjunk már el egy picit! Ezen a napon, 1968-ban a magyar csapatok átlépték a Csehszlovák határt. Biztos, hogy 2009-ben a magyar államfőnek ezen a napon kell bevonulnia népes testőrsége körében Szlovákiába?

  [tovább a teljes cikkre]

 
 

Mozgalom

Augusztus elején érkezett a hír, hogy a General Electric Hungary Zrt. magyarországi vállalata nagyarányú elbocsátást tervez. Márciusban a cég már átállt a négynapos munkahétre, bezárta néhány részlegét és meghúzta a nadrágszíjat. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal információi szerint a GE 654 124 066 forintnyi állami támogatást kapott három hónapra 7784 dolgozója foglalkoztatásához.

 [tovább a teljes cikkre]

Elutasítja a Volán-cégek pénzügyi megkurtítását és a közösségi közlekedés átalakításáról szóló kormányhatározatot, és a Volán cégcsoport valamennyi ágazati szakszervezetének bevonásával azonnali tárgyalásokat sürget a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ).

 [tovább a teljes cikkre]

 
 

Külföld

A térség több mint 70 baloldali pártját tömöríti, köztük olyan nagy pártokat, mint a Brazil KP, a Kubai KP, a nicaraguai Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front, vagy éppenséggel a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt, amely a közelmúltban jött létre. A felsorolásból is látható, hogy a Sao Paulói Fórumnak nemcsak kommunista szervezetek a tagjai, hanem szocialista, szociáldemokrata nemzeti felszabadító pártok és mozgalmak is.

 [tovább a teljes cikkre]

 
 

Vélemény

Nehéz időket élünk. Sok, egyre több a nélkülöző közöttünk. Rémisztően nő Magyarországon a gyermekszegénység. Ennek konkrét okai vannak. Emlékezetes, hogy Gyurcsány Ferenc azzal a propagandával rukkolt elő megválasztásakor, hogy hazánkban a legnagyobb gond a gyermekszegénység. Igazi baloldali szöveg.

 [tovább a teljes cikkre]

 
 

Történelem

Pozsgay nem lesz köztársasági elnök
  A népszavazás kérdéseiből hármat maga a kormányzó MSZMP elrendez, még a népszavazás előtt. A parlament addigra tudomásul veszi, hogy a Minisztertanács a Munkásőrség azonnali, jogutód nélküli megszüntetése mellett dönt. Nem kérdeznek meg senkit, se a népet, se a munkásőröket.

[tovább a teljes cikkre 

 

 

Aktuális

A Munkáspártot képviselték

A fővárosi XVIII. kerületi önkormányzat meghívására vettek részt Pestimre, Pestlőrinc és Kőbánya kommunistái az államalapítás hivatalos ünnepén. A Munkáspárt koszorúját a Hősök téri augusztus 20-ai megemlékezésen Delikát Dóra és Kerezsi László helyezték el.

[tovább a teljes cikkre]