Cikkek
 

II. (XVIII.) ÉVFOLYAM 16. SZÁM - 2007. május 10.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Köszönöm, ombudsman úr!
Lenkovics Barnabás urat, aki eddig az állampolgári jogok országgyűlési biztosa,
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

A munkásszolidaritás ünnepe
Éltetjük a baloldaliság eszméjét

A fiatalok vörös füsttel borították be a felvonulás útvonalát. A Hősök téri kormányünnepség résztvevői közt nagy feltűnést keltett a Munkáspárt majálisozó menete
[tovább a teljes cikkre]

 

Öt részlet Thürmer Gyula beszédéből
Nem Gyurcsány Ferencnek jöttünk tapsolni
1. „Gyurcsány ma kijön ide, a Ligetbe. Ő a tőkés, a milliárdos, a kizsákmányoló. Ide jön közétek, a nyomorultak, a kizsákmányoltak közé. Persze, nincs új a nap alatt. A nácik is ünnepeltek május elsején. Adolf Hitler is ünnepelte május elsejét. Miért? Azért, mert tudta: ez kell a melósnak. Showműsort csinált.
[tovább a teljes cikkre]

 
Belpolitika

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde Kádár János sírjánál Budapest, 2007. május 5.
Mi vagyunk Kádár János családja, megvédjük tisztességét

A Munkáspárt hívó szavára sok százan jöttek el május ötödikén, szombaton délelőtt az ország minden pontjáról a Kerepesi temetőbe, hogy tiltakozzanak Kádár János és felesége sírjának barbár meggyalázása ellen. A párt tagjai, szimpatizánsai, Kádár János tisztelői mécseseket gyújtottak, s virággal borították be Kádár Jánosnak az elkerített sírhely mellett felállított fényképét.
[tovább a teljes cikkre]

 

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnökségének nyilatkozata
A Magyar Kommunista Munkáspárt mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt. Elítéli mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették.
[tovább a teljes cikkre]

 

Események időrendbe
május 2., szerda - Kora délután nyilvánosságra kerül, hogy hajnalra virradóra meggyalázták, feldúlták és kirabolták Kádár János és feleségének sírját a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
[tovább a teljes cikkre]

 

Levél Gyurcsány Ferencnek
Gyurcsány Ferenc Úrnak, a Magyar Szocialista Párt elnökének, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

Pártoktatás Székesfehérváron
A pártoktatás negyedik foglalkozását tartotta a Fejér megyei és a székesfehérvári városi elnöksége. Fő szervezőnk és előadónk Amigo György, aki a kádári időszakban több mint 30 évig propagandista volt.
[tovább a teljes cikkre]

 

Tiltakozott a Munkáspárt tiszaújvárosi szervezete
Az elmúlt héten ülést tartott a Munkáspárt tiszaújvárosi pártszervezete.
[tovább a teljes cikkre]

 

Anyák napi köszöntő az Ilka utcában
Már három órától érkeztek a jobbára nagyszülő korú hölgyek és urak a jól ismert helyiségbe, a Munkáspárt zuglói székházába ahol örömmel találkoztak egymással az ismerősök.
[tovább a teljes cikkre]

 
Külföld

Magyarország ne avatkozzon Kuba belügyeibe!
A magyar sajtó előszeretettel hallgat az amerikai politika szennyes
[tovább a teljes cikkre]

 

3 millió tagja lesz Chávez pártjának
Hugo Chávez Frías venezuelai elnök tavaly jelentette be tervét, hogy a venezuelai forradalmat támogató minden politikai erőt és személyiséget egy pártban, a Venezuelai Egyesült Szocialista Pártban (PSUV) fogjon össze.
[tovább a teljes cikkre]

 

Parlamenti választások Szíriában
Április 22-én parlamenti választások voltak Szíriában. A Nemzeti Haladó Frontban tömörült szervezetek kapták meg a szavazatok többségét.
[tovább a teljes cikkre]

 
Vélemény

Messziről jött ember
Ma már megszokottá vált, hogy a politikusok a kívánt hatás kedvéért szemrebbenés nélkül füllentenek, nem számolva a következményekkel. Ez a fajta magatartás hosszú távon visszaüt, mint a bumeráng.
[tovább a teljes cikkre]

 

Nem zörög a haraszt...
A 2006. decemberi közmeghallgatáson a Munkáspárt nevében tettem fel a kérdést a polgármester úrnak, mi az igazság abból, hogy a kerület két távoli pontján lévő szakorvosi rendelő helyett egy rendelőben gondolkodik az önkormányzat a jövőben. Weinek Leonárd, új polgármester úr úgy ítélte meg ezt a kérdést, hogy erre részletesebben írásban kell majd válaszolnia.
[tovább a teljes cikkre]

 
Elmélet

Elméleti sarok: Vigyázat, veszélyes!
Szakszervezetek harca Olaszországban gyakran megállnak a vonatok is, pedig igazából a pilóták sztrájkolnak, a vasutasok csak szolidárisak velük. Ez a modern szakszervezeti harc szervezett és hatékony formája.
[tovább a teljes cikkre]