Cikkek
 

ARCHÍVUM



 2008. szeptember 25.

 

38. szám - szeptember 25.

Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, miközben a Kossuth téren nagy garral beszélt antifasizmusról és törvényességről, minden további nélkül eltűrte, hogy megbecstelenítsék a nácizmust eltipró nemzet emlékművét.

Html formátumhoz klikk ide

 

 

 2008. szeptember 18.

 

 

37. szám - szeptember 18.

Maffiaország Nagy Pártja 2006-ban úgy érezte, hogy jó lenne egy kis külső támogatás. Koalíciós partnere volt, az nem kellett. Olyasvalaki kellett, akiről az első pillanatban úgy látszik, hogy a Másik Táborba való, és mint ilyen, képes megosztani az ellenfél táborát, vagy legalább is lecsippenteni valamicskét. Nagy Párt meg is találta Kis Pártot. Kis Párt vezére nem nagyon akart a kötélnek állni, hiszen szívből utálja Nagy Párt minden vezetőjét, és azok le- és felmenőit.

Html formátumhoz klikk ide

 

 2008. szeptember 11.

 

 36. szám - szeptember 11.

Többször elmondtam már, hogy a multik megfojtanak bennünket. Mórahalmon van az ország legelső és máig legnagyobb élelmiszerértékesítő szövetkezete. Csongrádból és a környékről összevásárolják a paradicsomot, a paprikát, az őszibarackot, és sok minden mást. Szépen becsomagolják, és közösen értékesítik. Mi ebben a rossz

Html formátumhoz klikk ide

   

 

 2008. szeptember 04.

 

     35. szám - szeptember 4.

Ezerkétszáz milliárd forint, ennyivel szeretne könnyíteni az elkövetkező három évben a Magyar Köztársaság polgárainak terhein Gyurcsány Ferenc. A kormányfő a Népszabadságban jelentette meg az ország jövőjét vázoló tervét, amelynek egyetlen konkrétan értelmezhető eleme az adócsökkentés.

Html formátumhoz klikk ide

 

 

Fel