Cikkek
 

IV. (XX.) ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2009. január 9.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Azt mondja a rádió, hogy Izrael háborúja a palesztinok ellen, igazságos. Melyik rádió? Melyik, melyik? Nálunk speciel majdnem mindegyik ezt mondja.
  Nem mondom, igazságos háborúk persze vannak. Amikor az amerikai néppé formálódó egykori telepesek kivívták függetlenségüket Angliával szemben, igazságos háborút vívtak. Az angolok meg igazságtalant.

[
tovább a teljes cikkre]

 
Interjú

– Mondhatom, hogy beleszülettem a kommunistaságba, a szó szoros értelmében. Anyai nagyapám ‘19-es vöröskatona, majd a felszabadulás után első elnöke a kommunista pártnak Kapuváron. Apám lelkes, fiatal cselédember volt, s már 1945-ben kiemelte a párt, hogy politikai területen dolgozzon.

  [tovább a teljes cikkre]

 
 
Munkáspárt

A ferencvárosi előrehozott parlamenti választáson három párt jelöltjét kizárták. A rendet és igazságot hirdető MIÉP-ről, a normális és tisztességes Magyarországot reklámozó MDF-ről, és egy magát az igazság bajnokának valló kalandorkáról is kiderült:
[
tovább a teljes cikkre]

 

A piaclátogatás Pécsett is bejött, igazi siker volt. Az emberek örültek, hogy elmondhatták gondjaikat. Thürmer Gyula figyelmesen nézte az árakat. A fenyőfa például pontosan felébe került annak, amit Budapesten elkértek karácsony előtt.

   [tovább a teljes cikkre] 

 

 

 Gyári kapcsolataink révén konkrét tényeket kaptunk az ottani munkások problémáival kapcsolatban, aminek segítségével elkészíthettük a szórólapjainkat.
  Megtudtuk a műszakváltások pontos forgatókönyvét és időpontját, és azt is, hogy a gyár területén belül kell dolgoznunk, ha eredményeket akarunk elérni. A munkásokat ugyanis a gyár területén teszik le – veszik fel a buszok.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

 

Többezer röpcédulával felfegyverkezve, tíz lelkes kommunista kora reggel öt órakor terepszemlét tart az esztergomi Suzuki körül. Kik vagyunk? Munkások, egyetemi hallgatók, vállalkozók.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Munkáspárt

Karácsony előtt röviddel az izraeli hadigépezet támadást intézett a Gázai övezetben lévő palesztin erők ellen. A támadás okaként, amennyiben ilyenről egyáltalán lehet beszélni, azt hozták fel, hogy a palesztinok az elmúlt hetekben rakétákat lőttek ki izraeli településekre, és Izraelnek, úgymond, joga van megvédeni polgárait.

[tovább a teljes cikkre] 

A Gázai övezet egész területe 360 négyzetkilométer, valamivel kisebb, mint Bu­dapest területe. Mintegy 1,4 millió palesztin lakja.
  Palesztina jelenleg 103 ország által hivatalosan elismert de jure állam a Közel-Keleten.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Vélemény

Huntington a civilizációk összecsapását harangozta be előre, és láss csodát, bekövetkezett 2001. szeptember 11-e, beindult az USA hadigépezete, és most beindult Izrael hadigépezete is.

[tovább a teljes cikkre] 

 

 

Múltunk

Hanyas vagy? ’28-as?
Mi félszavakból megértjük egymást.
Ugyanazt a nótát fújjuk, nem igaz?
Emlékszel?
Nekünk mindig az első világháborúról meséltek gyerekkorunkban.
És első világháborús dalokat énekeltek a fülünkbe?


[tovább a teljes cikkre]  

 

 

Kuba

A magyar és kubai kommunistákat szoros szálak kötik össze. A szocializmus évtizedeiben sokoldalú együttműködés kötötte össze országainkat. Mi, magyar kommunisták büszkék vagyunk arra, hogy a proletárinternacionalizmus szellemében hozzájárulhattunk Kuba védelméhez és szocialista fejlődéséhez.

 


[
tovább a teljes cikkre] 

 

 

Történelem

A címer minden korban és minden országban az adott állam, a nép hagyományait, és a pillanatnyi politikai rendszer sajátosságait kifejező fontos szimbólum. Így volt ez a magyar történelem nagy változásaikor is. 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kimondta, hogy a Habsburgok többé nem uralkodnak Magyarországon. Ez óriási lépés volt.

[tovább a teljes cikkre

 

 

Aktuális

 Tüntetés a görög nagykövetség előtt

A Baloldali Front – Kommunista Ifjúsági Szövetség aktivistái december végén a budapesti görög nagykövetség előtt tiltakoztak az athéni rendőrök brutális fellépése ellen. Kiss Tamás fővárosi frontelnök elmondta: a görög hatalom kizsákmányoló politikája vezetett a diákok lázadásához és az országos sztrájkhoz.

[tovább a teljes cikkre