Cikkek
 

II. (XVIII.) ÉVFOLYAM 46. SZÁM - 2007. december 20.

MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁGOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMONDJUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL.
Balszemmel

Dörgölődzésben első helyen
Mire lapunk megjelenik, már biztosan tudni fogjuk, hogy elsők vagyunk-e. Gyurcsány még alá sem írta az új európai szerződést, de már bejelentette: Magyarország lesz az első, aki az EU-országok közül törvénybe iktatja. Vagyis elsők lehetünk! Végre, valamiben, akármiben, de elsők! Nem számít, hogy a gazdasági növekedés nálunk olyan alacsony, hogy bennünket a sánta is leelőz.
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

Ünnep és munka - ülésezett a Munkáspárt Központi Bizottsága
Új helyzetben vagyunk - új feladatokkal, új lehetőségekkel
Ez évi utolsó ülését tartotta december 15-én a Magyar Kommunista Munkáspárt Központi Bizottsága. A tanácskozás ünnepi hangulatban zajlott, hiszen egybeesett a párt 18. születésnapjával. A Himnusz eléneklését követően Fogarasi Zsuzsa mondta el Ady Endre A Tűz csiholója című versét. A párt újjászervezésének évfordulója alkalmából Karacs Lajosné alelnök mondott nagyon szép, személyes hangú ünnepi beszédet, majd a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására került sor.
[tovább a teljes cikkre]

 

Karacs Lajosné ünnepi beszédéből
Hittel, meggyőződéssel, akarattal
Tisztelt Központi Bizottság!Kedves Elvtársak! Barátaim! 18 évvel ezelőtt, 1989. december 17-én, egy zűrzavaros időszakban, amikor a gyávák lapultak, amikor a kommunista szitokszó volt, és a legtöbben a túlélésre játszottak, egy bátor csapat azt mondta: nem, nem adjuk fel, nem engedjük, kommunisták voltunk, kommunisták maradunk.
[tovább a teljes cikkre]

 

A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt 2008-as feladatairól
1.A Központi Bizottság megállapítja, hogy a magyar tőkés rendszer válságban van. Magyarország a nemzetközi versenyben egyre inkább elmarad a környező országoktól. Visszaüt a magyar kapitalizmus azon sajátossága, hogy más országoktól eltérően nálunk meghatározó súlya van a multinacionális tőkének. A szocialista-liberális kormány a válság leküzdését abban látja, hogy még nagyobb előnyökhöz juttatja a multinacionális tőkét, és olyan területeket áldoz fel, mint az egészségügy, amelyek alapvetően károsítják az embereket.
[tovább a teljes cikkre]

 

Kitüntetettjeink
A központi ünnepségen az országos elnökség a Munkáspárt Aranyjelvénye kitüntetést adományozta:
[tovább a teljes cikkre]

 
Belpolitika

A hajléktalanok a kapitalikzmus szülöttei
Idézet az Utca Embere Önkéntes Hálózat anyagából: "A hajléktalanság sokkal több embert érint, mint csupán azokat, akik az aluljárókban és az utcákon élnek. Ma Magyarországon nagyon sokan szenvednek azért, mert nincs megfelelő otthonuk: azok az embertársaink, akiknek bár van saját lakásuk, de az túlzsúfoltsága, hiányos felszereltsége, vagy rossz fizikai állapota miatt alkalmatlan arra, hogy valóban otthon érezzék magukat benne.
[tovább a teljes cikkre]

 

Sátrakba a hajléktalanokat?
A Gyurcsány-kormány egy olyan rendelettel egészítette ki a szociális törvényt, amely nem a hajléktalanok érdekeit szolgálja. Az úgynevezett „bázis-szállás“ egy új típusú ellátást biztosít, aminek az eszköze a sátras elhelyezés. A kormány ettől a törvény-kiegészítéstől az integráció ösztönzését várja.
[tovább a teljes cikkre]

 

Tude-e, hogy...
Tudja-e, hogy a hajléktalanok száma Magyarországon mintegy 38 ezer fő, s ezek fele Budapesten él?
[tovább a teljes cikkre]

 

Megoldási javaslatok
A kapitalizmusban nem lehet megoldani teljesen a hajléktalanság problémáját, de enyhíteni lehet. A tökét, és a tőke érdekeit képviselő kormányt és önkormányzatokat kell rákényszeríteni, hogy érdemben tegyenek az emberekért.
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

Sikeres évet zárt Fejér megye
A Munkáspárt Fejér megyei szervezete december 13-án küldöttértekezleten értékelte a megyei kommunisták munkáját. Az ülésen részt vett Thürmer Gyula, a párt elnöke, Karacs Lajosné és Vajda János, a párt alelnökei.
[tovább a teljes cikkre]

 

Csepeli évzáró
A csepeli pártszervezet új helységében rendezte meg évzáró gyűlését.
[tovább a teljes cikkre]

 

Boldog születésnapot, Munkáspárt!
A Munkáspárt balassagyarmati szervezete 2007. december 14-én ünnepi taggyűlésen emlékezett meg pártunk újjáalakulásának 18-dik évfordulójáról.
[tovább a teljes cikkre]

 

Mikulás Miskolcon
2007. november 6-án délután Mikulás-rendezvényt szervezett a Magyar Kommunista Munkáspárt Miskolc városi szervezete Fülöp Józsefné városi elnök vezetésével.
[tovább a teljes cikkre]

 

El a kezekkel a Markhot Ferenc kórháztól
Tüntetések közepette döntött a Heves megyei közgyűlés az egri Markhot Ferenc kórház „működtetésbe adásával“ kapcsolatos pályázat kiírásáról.
[tovább a teljes cikkre]

 
Külföld

Népszavazás Venezuelában
2007. december 2-án népszavazást tartottak Venezuelában. A magyar és más külföldi médiák állításával ellentétben ez a választás nem arról szólt, hogy Chávez örökké hatalmon maradhasson.
[tovább a teljes cikkre]

 
Pártélet

A baloldal internetes fellegvára
Az elmúlt 17 év tapasztalatai alapján jogosan mondhatjuk, hogy azé a hatalom, akié a média. Egészen pontosan szólva, a tőkés erők megszerezték a politikai hatalmat, és most a médiát használják az egyik fő eszköznek a hatalom megtartására. A rendszerváltó tőkés pártok mára kiépítették médiabirodalmaikat. Ezeket felhasználva magyarok millióinak politikai gondolkodását befolyásolják a különböző pártlapok, és párttelevíziók, melyek óriási hatással vannak a tömegekre.
[tovább a teljes cikkre]

 
Mozgalom

Védnökség a mártírsírok felett - Stromfeld Aurél
A Munkáspárt Nagy-Budapesti szervezetei védnökséget vállaltak a Fiumei úti sírkertben, a Munkásmozgalmi Panteonnál található mártírsírok gondozása felett. A Szabadság újságban ezen a héten Stromfeld Aurélt mutatjuk be.
[tovább a teljes cikkre]

 
Kádár János

Nevessünk együtt Kádárral
Kádár János és a Kádár-beszédek
Kádár János nagyon sok beszédet mondott életében, idehaza is, külföldön is. Az 50-es években, Rákosi Mátyás idején a nagygyűlések felolvasó-délutánok voltak, hiszen minden beszédet szó szerint olvastak fel a szónokok. Kádár mindig is furcsállta ezt, mivel ez soha nem volt szokás a magyarországi mozgalomban. A magyarországi mozgalomban a közvetlen, papír nélküli beszédnek voltak hagyományai. Kádár is olyan módszerként fogta fel, amit az emigrációból hazatért kommunista vezetők a Szovjetunióból hoztak és honosítottak meg idehaza.
[tovább a teljes cikkre]

 
Elmélet

Elméleti sarok: Vigyázat, veszélyes!
Európai Baloldali Párt Az Európai Baloldali Párt több körülmény együttes hatásaként jött létre. Egy, 1990-91-ben, a kelet-európai országokban megdöntötték a szocializmust. Ennek következtében az egykor nagy keleti pártok többsége lényegesen meggyengült.
[tovább a teljes cikkre]

 
Vélemény

Egy évforduló kapcsány
1918. november 24.
Az alábbi írás kissé megkésve kerül lapunkba. Solymár Tamás elvtárs szubjektív hangütésű, szenvedélyes sorai azonban így is aktuálisak. Aktuálisak azokban a napokban, amikor pártunk újjászületését ünnepeljük. S azért is, mert előre emlékeztetnek: jövőre, 2008-ban jeles, 90. évfordulója lesz annak, hogy megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja.
[tovább a teljes cikkre]

 

Köszönjük!
Csütörtök van. Délelőtt tíz óra. Itt vagyok a "Barossban". (Én csak így mondom.) - Csend, nyugalom. Az asztaloknál kisebb-nagyobb társaságok - meghitt beszélgetések - papírzizegés, jegyzetelés - egyeztetés.
[tovább a teljes cikkre]

 
Hírek

Jelöltünk Kupi László
Időközi választás Kistarcsán
A mintegy nyolcezres Pest megyei Kistarcsán 2008. február 10-én időközi polgármester- és önkormányzati képviselőválasztást tartanak.
[tovább a teljes cikkre]

 

Kéri Sándor köszöntése
Sanyi bácsit egy évtizede ismerem. Hosszú ideje aktív tagja a Pest megyei mozgalomnak.
[tovább a teljes cikkre]