Cikkek
 

ARCHÍVUM



2010. május 28.   

 

   21. szám - május 28.

  Or­bán Viktor első kormányában már miniszterként bizonyított: ugyan biztosított némi támogatást a magyar középvállalkozói szektornak, azonban ennek mindig határt szabott a nagytőke, illetve a külföldi multinacionális cégek érdeke. Ennek jegyében módosították a Munka Törvénykönyvét is, csonkították a munkavállalók jogait.
 
Html formátumhoz klikk ide

 

 

2010. május 21.    

 

 

20. szám - május 21.

  Az új Országgyűlés már megalakulásakor megmutatta, hogy mire számíthatunk az elkövetkező négy évben. A Fidesz látványgesztusok mögé rejtette, hogy érdemben ugyanazoknak a tőkés csoportoknak az érdekét szolgálja, mint a korábbi hatalom.
 
Html formátumhoz klikk ide

 

2010. május 14.   

 

   19. szám - május 14.

    „Európa népei, keljetek fel!” – ezt a feliratot olvashatták az athéniak kedd reggel, ha az Akropoliszra néztek. A Görög Kommunista Párt körülbelül száz szimpatizánsa hajnalban lefűrészelte a lakatokat a fellegvár kapuiról, behatoltak a területre, majd a fenti jelszóval ellátott transzparenseket feszítettek ki a Parthenónhoz közeli falszakaszon, egy görög és egy angol nyelvűt.
 
Html formátumhoz klikk ide

 

 

2010. május 07.    

 

 

18. szám - május 07.

    „Teremtsünk új baloldalt! Teremtsünk új baloldalt, amely nem a kapitalizmusban keresi boldogulását, hanem a szocializmusra esküszik fel! Teremtsünk új baloldalt, amely nem a múlttal van elfoglalva, hanem az emberek mai problémáival! Teremtsünk új baloldalt, ahol mindenkinek helye van, aki a kapitalizmus ellen küzd
 

Html formátumhoz klikk ide

 

 

 

 

 

 Fel